Az olasz egység és a paradicsom
Az Olaszbolt úgy döntött megörvendezteti vásárlóit, a web oldalának látogatóit egy-két jó történettel, kedvcsináló recepttel. Én pedig szívesen vállaltam a feladatot.
Jön a nyár, jön a paradicsom-szezon, de valljuk be, ha szószról van szó, mi városi emberek már nem igen látunk hozzá a paradicsom passzírozásához, eltevéséhez. Anyáink szokása, akivel még ruháskosárban cipeltük haza a paradicsomot filléres áron, a szezon vége felé, többnyire a feledés homályába veszett és bizony, mi ínyencek is megvesszük a jó kis hámozott paradicsomot, passata-t, sugo di pomodoro-t… Mert valószínűleg mi sem csinálnánk jobbat. Leginkább, ha van rá módunk, az eredeti olasz termékekkel szeretjük kényeztetni magunkat. Az egyik legismertebb, legrégibb márka, a CIRIO ihlette az alábbi írást. Jó szórakozást, jó főzést!
Haas Márta
Az olasz egység és a paradicsom
Hogy kerül a reformkor képzeletbeli asztalára, na nem a csizma, hanem a paradicsom? A Mexikóból származó növény a mi történetünk ideéig botanikai érdekességként, gyümölcseivel együtt a kerteket díszítette. Az 1766-ban megjelent Cuoco piemontese (a Piemontei szakács) című kötetben a paradicsomot még csak nem is említi a szerző. Csak a Risorgimento, az olasz reformkor idején tűnik fel először a szakácskönyvekben és persze a konyhában, ahol addig a tésztát csak vajjal, sajttal és tejszínnel ízesítették.
A paradicsomszósz először Garibaldi szabadcsapatának étrendjében jelent meg ízesítésként, ráadásul rögtön „nagyüzemi” termékként, nem otthon készített, házias formában. Ahogy Garibaldi vörös ingesei (közöttük sok 1848-as magyar, mint Türr István,Tüköry Lajos) Szicíliában partra szállva elkezdték felszabadítani Itáliát, úgy teljesedett ki a paradicsom győzedelmes diadalútja is. 1860-tól a pasta e pomodoro (paradicsomos tészta) nevű ételt a nép egyszerűen csak „Garibaldinak” hívta. A vörös ingesek ellátásához szükséges nagy mennyiségű paradicsom ipari feldolgozására először egy Francesco Cirio nevű férfi alapított Torinóban gyárat. A Belbo völgyébe tervezett második üzem létrehozását azonban már megtiltották neki a hatóságok azzal az indokkal, hogy: „ahol gyárak születnek, ott felüti a fejét a kommunizmus járványa”. Cirio úr ezért úgy döntött, hogy az új gyárat Campania régióban építi fel, Nápoly közelében, ahol a paradicsom termesztéséhez szükséges nagy, egybefüggő sík terület és meleg éghajlat is adott volt. Rövid idő alatt kifejlesztették a híres paradicsom-fajtákat (San Marzano, Fiascona, Fiaschella, Re Umberto), de közben feltalálták az automatikus passzírozás, a konzerválás technológiáját és eszközeit is.
Ekkoriban még mindig tartott a vita, hogy a paradicsom gyümölcs-e avagy zöldség. A kérdés 1893-ban dőlt el, amikor az Amerikai Egyesült Államok
Legfőbb Bírósága úgy döntött, hogy a paradicsom márpedig zöldség.
És, hogy a paradicsom diadala teljes legyen, az olasz hivatalos közlöny, a Gazetta Uffi ciale 2006. július 28-i 174. száma kihirdeti, hogy a hivatalos olasz nemzeti lobogó egyik színe a kromatikus számozás szerint a 16-1662, azaz a paradicsom piros!
Cirio teljesítménye persze ennél többet is érdemel. Asti környékén született 1836-ban, de még szinte gyermekként Torinóba ment, hogy onnan segítse a családját. Talán az, hogy a templomban találkozott a gyermekek nagy barátjával és segítőjével, Don Bosco-val, talán az, hogy közel lakott a piachoz ahol alkalmi megbízásokat teljesített az ott kereskedőknek, de talán a már 14 évesen megmutatkozó határozottsága, elszántsága, fantáziája tette őt naggyá. 1850-ben vett egy ócska húzós kocsit és a város két piacán vásárolt zöldséget, gyümölcsöt árulta Torino külvárosában. Néhány év alatt a kosárban árult termékekből valóságos külkereskedelmet szervezett. Eljutott árujával Nizzába, Párizsba, Brüsszelbe, Bécsbe és Hollandiába is. Piemonte legnagyobb exportőrévé nőtte ki magát. A felhalmozott pénzből valósította meg azt, ami kezdetben csak egy álom, vagy talán inkább megérzés volt: tartósítani valahogy a betakarított zöldséget és azt télen eladni. Kibérelt egy helyiséget a Porta Palazzo-i piacon. Egy széles szállítószalagot csinált két hatalmas kazánnal. Először a zöldborsót konzerválta és azonnal hatalmas sikert aratott. Épített egy gyárat, munkásokat vett fel és kiterjesztette a tevékenységet a paradicsomra, gombára, articsókára, halra, körtére és végül a húsra. Ismerjük már az okot, ami miatt délre telepítette a termelést, pontosabban a Nápoly közeli Castellammare di Stabia-ba és San Giovanni a Teduccio-ba. 1865-ben bemutatta termékeit a torinói, majd 1867-ben a Párizsi világkiállításon, begyűjtött mindenféle díjakat, okleveleket és elkezdte termékeivel meghódítani az egész világot. 1867-ben már 4.400 mázsa zöldséget zárt konzervdobozokba és több, mint kétszáz embert foglalkoztatott a gyáraiban.
El kell mondani, hogy ebben az időben hatalmas műszaki fejlődés indult meg a konzerviparban. Nicolas Appert, a párizsi cukrász 1802-ben készételeket tett sterilizált és hermetikusan lezárt üvegekbe, az angol Peter Durand fémdobozokat javasolt, ezt 1811-ben szabadalmaztatva Dorkin és Hall megkezdte az ipari termelést és az angol hadsereg beszállítója lett. A
fejlesztésekbe a francia Pasteur is „beszállt” a saját sterilizáló, ma úgy mondjuk
pasztőrizáló eljárásával. 1881-ben a milánói Pietro Sada kitalálta a húskonzerveket, fia lett a máig létező terméket gyártó Simmenthal cég alapítója 1923-ban. Mindeközben Francesco Cirio leszerződött az Észak-Olasz Vasutakkal és hatalmasra növelte exportját. Vásárlói között ott voltak a magyarok, de még az oroszok is. Megkonstruálta az első hűtővagonokat, a csirke, és a boros tankok szállítására alkalmas speciális vagonokat. Még nagy tervei voltak, amikor, 1900-ban meghalt. A cég pedig végleg elköltözött Torino-ból a déli San Giovanni a Teduccio-ba. Sikerek és kudarcok közepette
működött, de mégis aranyat ért a helyi gazdáknak, parasztoknak, mert új vevőket, a kereskedelem, a termelés új útjait tanulják a Cirio-tól. Torinóban emléktábla őrzi a nevét, szülővárosában, Nizzában mellszobrot állítottak
neki, Brüsszelben pedig ma is működik az a csodás kávéház, amit még ő alapított 1886-ban: a Caffé Cirio.
Ha valaki ezek után mégis rászánná magát az otthoni paradicsomszósz elkészítéséhez, annak ezt a receptet ajánljuk.
Klasszikus paradicsomszósz
[ Salsa di pomodoro classica ]
Hozzávalók: 500 g érett paradicsom 20 g olaj, 1/2 vöröshagyma, 1 kis sárgarépa, 1 szál zellerzöld,1 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem, néhány bazsalikom levél, só (bors és cukor fakultatív).
Elkészítés: tisztítsuk és mossuk meg a zöldségeket, aprítsuk össze. Közepes lángon, gyakori kevergetés mellett, az olajban pirítsuk meg a zöldséget. Adjuk hozzá a felkockázott paradicsomot, hagyjuk pár percig a lángon, hogy az ízek összeérjenek. Töltsünk hozzá egy evőkanál meleg vizet, fedjük le és főzzük
a legkisebb lángon negyed óráig. A főzés végén sózzuk meg. (Amennyiben túl savanyú, cukorral lehet édesíteni). Ha hígnak találjuk a szószt, akkor főzzük fedő nélkül pár percig, hogy besűrűsödjön. Ha túl sűrű lenne, hígítsuk fel néhány evőkanál meleg vízzel. Nem győzzük hangsúlyozni: ha nem bajlódnának
a friss paradicsommal (bár megéri…) vegyenek hámozott paradicsom konzervet. Van olyan, amiben a paradicsomok egészben vannak, de van olyan,
amiben felkockázva. Szeretnénk Önöket „elriasztani” attól, hogy paradicsom sűrítményt, vagy horribile dictu ketchupot használjanak! Ez az olaszoknak felér egy káromkodással. Az előre elkészített, üvegben kapható szószok között megtalálhatják a jót, de azt már nem lehet az egyedi ízléshez igazítani. Ez a szósz az olasz konyha egyik alapja, tehát érdemes megtanulni a készítését. Adagokban le is fagyaszthatjuk és alkalmanként elég már csak kifőzni a tésztát
és felmelegíteni a szószt.
Szerintem akkor az igazi, ha a paradicsom kicsit darabos marad.
...az írás még folytatódik, olvasd tovább...
Pesto olasz minőségben kapható az üzletünkben! Az olasz finomságok ínyenceknek és az olasz gasztronómia híveinek szólnak, egyenesen Itáliából!
Olasz pestok nagy választékban, megfizethető áron, megbízható webshopból, online rendeléssel! Vásároljon tőlünk, és élvezze az olasz gasztronómia csodáit!
A 
